3.évad : 3.02 - Napfogyatkozás |
3.02 - Napfogyatkozás
2006.07.10. 16:36
Sólyomasszony Bűbájos módra
A Bűbájosok ezúttal egy elvarázsolt szerelmespáron próbálnak segíteni. A lány főnöke, aki egy nagyhatalmú feketemágus, folyton udvarolt a lánynak. Szerelmét a lány nem viszonozta, hiszen másé volt a szíve: Christopher-é. A varázsló erre szörnyű átkot szórt rájuk: a lány nappal ember, éjjel farkas; a fiú pedig nappal bagoly, éjjel ember. Így sosem lehetnek együtt. Az átok addig tart, míg a lány nem viszonozza a mágus szerelmét, vagy míg éjjel nem lesz nappal.
Mivel a varázsló sorozatosan küldi rájuk a bérgyilkosait, hogy megöljék Christopher-t; és a fiú meg is sérül, Brooke elhatározza: szerelmét adja a mágusnak, csak legyen már vége ennek a borzalomnak.
Amit azonban Brooke nem tud, az az, hogy aznap napfogyatkozás van. Nappal és éjjel eggyé válik....
Eközben Piper és Leo elhatározzák, hogy összeházasodnak. Másképp ugyanis nem lehetnek együtt, az Égiek törvénye miatt. A házasság azonban olyan szent köteléket képezne, amit még az Égieknek sem áll módjukban felbontani. Csak azt nem tudják, mikor tegyék meg.
Kiderül, hogy napfogyatkozáskor az Égiek nem látnak le a Földre, így nyugodtan megtarthatják az esküvőt. Nem kell attól félniük, hogy tudomást szereznek a dologról odafent, és elszakítják őket egymástól.
Azonban sajnos mégsem jön össze az esküvő. Az Égiek csak tudomást szereznek a szertartásról, hála egy ellenségüknek, és épp a közepén erőszakal elrángatják Leo-t.
De hogy ki az az ellenség? Azt nem árulom el!
|